Magánéletünk védelme a különböző eszközeinken is egyre hangsúlyosabbá vált. Aki minden megfontoltság nélkül használja a Windowst, védelem nélkül netezik és védtelenül hagyja okostelefonját, túlságosan is megkönnyíti a támadók dolgát. Ezáltal pedig személyes adatai hamar rossz kezekbe kerülhetnek.

Magánéletünk védelme

A magánélet védelmét az utóbbi évtizedekben mind nemzeti, mind nemzetközi jogban rögzítették. Elméletben ezzel lehetővé téve az emberek, mint egyének szabad fejlődédét és növekedését. Azonban a valóság sajnos nem ennyire rózsás. Kormányzati szervek és magáncégek hada is buzgón gyűjt minden adatot, amihez csak hozzáférhet. Ezért a Windows-, internet- és okostelefon-használóknak egyre nehezebb megvédeniük magukat a megfigyeléstől. Teljes védelem már nem létezik ez ellen, hiszen a szolgáltatók modern technológiájának köszönhetően a magánéletünkre leselkedő veszélyek túlságosan is átszövik a digitális életünket. Mégis mit tehetünk?

Magánéletünk védelme

Magánéletünk védelme – nyerjük vissza, ahol tudjuk

Védelem Windows alatt

A Windows 10 nem örvend különösebben jó hírnévnek az adatvédelem és a magánélet védelme terén. Az új operációs rendszer bevezetése óta a felhasználóknak együtt kellett élniük az átfogó telemetriai funkciókkal, amit a rendszer használatával kapcsolatos adatgyűjtésre használ a Windows. Magánfelhasználók ezt nem tudják kikapcsolni, legfeljebb némileg korlátozhatják.

Adatvédelmi beállítások

A Windows 10 adatvédelmi beállításai a „Start I Gépház I Adatvédelem” útvonalon érhetők el. Itt megkapjuk a lehetőséget, hogy például letiltsuk az UWP appokat a központi hirdetési ID használatáról. Ennél is hasznosabb azonban az Adatvédelmi irányítópult linkje. Erre kattintva a Microsoft-fiókunkba jutunk, ahova be kell lépnünk, majd átnézhetjük azokat az adatokat, amiket a cég gyűjt rólunk. Törölhetjük a böngészési előzményeket, ellenőrizhetjük a tartózkodási helyünkkel kapcsolatos műveleteket és még sok egyéb mást is.

Érdemes körülnézni az oldalon, átfutni az adatainkat és törölni mindent, amit zavarónak érzünk.

Korlátozzuk a telemetriát

Ahelyett, hogy – minden nagyobb frissítés után – fáradságosan átnéznénk a Windows 10 mára eléggé nagy számúra nőtt adatvédelmi beállításait, inkább a ShutUp10 használatát javasoljuk. Abban ugyanis egyetlen mozdulattal elvégezhetjük az összes szükséges beállítást.

Titkosított konténerek

A Veracrypt segítségével titkosított tárolókat hozhatunk létre, amelyekbe bizalmas fájlokat másolhatunk vagy helyezhetünk át. Az így tárolt adatokhoz csak akkor férhet bárki hozzá, ha csatoljuk a Windowshoz, miután megadtuk az erre szolgáló jelszót. Amint újra eltávolítjuk a tárolót, már senki nem férhet hozzá az adatainkhoz.

A Verascrypt emellett támogatja az úgynevezett rejtett tárolókat is, amikhez egy második jelszóra is szükség lesz. Ezt olyan helyzetekre fejlesztették ki, amikor valakit például fenyegetéssel kényszerítenek a jelszó megadására.

Biztonságos jelszavak

Magánéletünk védelme

A magánélet védelmének egyik alapvető követelménye, hogy biztonságos és erős jelszavakat használjunk mindenhol. Rengeteg hasznos tipp és ötlet létezik arra, hogyan találhatunk ki és jegyezhetünk meg jelszavakat, azonban sokkal jobb megoldás egy jelszókezelőt használni. A program ugyani egy gombnyomásra létrehoz nekünk biztonságos jelszavakat, amiket aztán titkosított adatbázisban tárol. Innentől csak egyetlen nagyon erős jelszóra kell emlékeznünk, ami feloldja az adatbázist.

Titkosított biztonsági mentés

Sokan manuálisan végzik a biztonsági mentést, például néhanapján átmásolva a legfontosabb fájlokat egy külső merevlemezre vagy USB kulcsra. Ezek az adathordozók aztán egy közeli asztalfiókba kerülnek. A probléma ebben az esetben, hogy bárki hozzáférhet a külső meghajtóhoz.

Ezt a kockázatot könnyen elkerülhetjük, ha titkosított biztonsági másolatot készítünk, aminek a jelszavát utána elmentjük a jelszókezelőbe.

Távolítsuk el a metaadatokat

A digitális fényképezőgépek és okostelefonok részletes metaadatokat adnak minden fényképhez. Többek között a használt hardvereszközről vagy a kép készítésének helyszínéről és idejéről. Ezt az adatot például bárki megismerheti, aki a képet például a honlapunkon nézi meg. Azonban az ExifTool és az ExifToolGUI segítségével szerkeszthetjük és eltávolíthatjuk ezeket az adatokat.

Magánéletünk védelme – az interneten

Nemcsak a Windows 10 túl kíváncsi, az interneten még több veszély leselkedik ránk és az adatainkra. Mutatjuk, hogyan lehet a Google-fiókunkat adatvédelem-barátabbá tenni.

Adatvédelem-barát böngésző

Rengeteg privát adatunk gyűlik össze az interneten böngészés közben. Ezek biztonságára is komolyan oda kell(ene) figyelnünk. Különösen, mivel jóformán minden böngésző továbbítja ezeket az adatokat.

Alternatív keresőmotor

Keresési eredményekből a Google nyújtja a legjobbakat, ugyanakkor a cég fő bevétele a reklám, amit a lehető legjobban személyre szabnak. Így aztán a cég egyik fő célja, hogy minél többet megtudjon rólunk és a netezési szokásainkról. Javasolt beállításra a proxy megoldást használó Startpage.

Jobb anonimitás a neten

A böngészés biztonságossá állításától függetlenül az internetszolgáltatók akkor is figyelemmel tudják kísérni, milyen weboldalakra látogattunk. Azonban, ha a Tor Browsert használjuk, az adatainkat titkosított csatornán, ráadásul több csomóponton átvezetve továbbítja. Ez esetben csak nehezen tudják követni a nyomunkat.

Még ennél is nagyobb biztonságot kínál a Linux alapú Tails rendszer, amit virtuális gépben vagy USB kulcsra telepítve is használhatunk.

Magánéletünk védelme

Titkosítsuk a felhőt

Az online tárolásra szakosodott szolgáltatók eddig is rengeteget tettek azért, hogy a felhőben tárolt fájljainkat megvédjék az adattolvajoktól. Napjainkban általában kétlépcsős hitelesítéssel próbálják megakadályozni, hogy illetéktelenek is hozzáférjenek az adatainkhoz. Ezen kívül titkosítják is az adatainkat, azonban az ehhez használt kulcs a szolgáltatóé és nem a miénk.

A Boxcrpytorral visszakaphatunk némi kontrollt az adataink fölött. Az alapverzió – ami a magánfelhasználók számára ingyenes – helyben titkosítja adatainkat, még mielőtt azokat feltölthetnénk felhőtárhelyre.

Vissza a blog cikkekhez

error: Védett tartalom