Ha honlapot szeretnék készíteni rögtön felmerül a képek kérdésköre, ezzel együtt pedig rögtön az is: hogy honlap képek, de honnan? Honnan tudsz ingyenes fotókat jogszerűen letölteni a honlapodra? Egyáltalán szükség van erre?
Igényes, figyelemfelkeltő fotók használata manapság elkerülhetetlen, akár bloggolásról, akár közösségi média publikációkról van szó. Ez pedig azért nagyon fontos, mert az emberek szkennelve olvasnak és a képekre jobban fókuszálnak. De honnan is töltsünk le képeket? Alapvető fontosságú, hogy kizárólag jogtiszta (ingyenes+szabadon felhasználható vagy általunk vásárolt fizetős) képeket használjunk honlapjainkon, egyéb esetekben forrás megjelölést használni a hivatkozott honlapról. A stock képek használata egy lehetséges megoldást jelenthet.
Honlap képek – Stock képek?
Mik azok a stock képek? A stock fotók olyan képek kínálata, melyek speciális célokra használhatók. Az illusztrációnak szánt fényképeket előre elkészítik, majd képügynökségek által tárolt adatbázisokból (stock = raktár/készlet) elérhetővé teszik. A képek segítségével kreatív (hirdetési és sajtóillusztrációs) feladatok oldhatók meg profi fotós bérlése helyett, gyakran alacsonyabb anyagi ráfordítás mellett.
Miért szerencsés a használatuk ezeknek az előre elkészített képeknek?
- időmegtakarítás
A stock képeket előre elkészítettek, nem kell időt töltenünk fotók készítésével. Ráadásul az esetek többségében – átlagos felhasználás céljára – megfelelő minőségű fotókat tudunk felhasználni
- hatalmas a választék
Sok millió letölthető stock fotó érhető el, nagyrészük ingyen letölthető, figyelemfelkeltők, szabadon felhasználhatóak
- alacsonyabb anyagi ráfordítás
Profi fotós bérlése helyett, gyakran alacsonyabb anyagi ráfordítás mellett is gyönyörű, igényes, legális fotókkal tudjuk feldobni honlapunkat
Mik a hátrányai az előre készített képeknek?
- nem minden esetben használhatók
Az előre elkészített képek nem minden esetben felelnek meg az elképzeléseinknek, pl.: speciális, egyedi honlap téma
- elcsépelt, nem egyedi képek használata
Az oldalunkon felhasznált képek mások honlapjain is könnyen feltűnhetnek
- gyengébb minőségű fotók
Lehetnek gyengébb minőségű fotók is, amelyek ugyan témájában használhatóak lennének, de alacsony minőségük miatt tovább kell képek után keresnünk
- jogos felhasználás mindenkinek
Ha egy nagy cég felhasznál egy stock fotót pl.: brand image-re, mások is felhasználják a későbbiekben, a cég nem perelhet, mivel a stock fotó mindenki számára elérhető és felhasználható
Amennyiben teljesen biztosra szeretnénk menni, hogy legális fotóforrást használunk: vagy fizetős stock fotót érdemes választani és megvenni, vagy profi fotóst alkalmazni, hogy teljesen egyedi képünk legyen
Ingyenes honlap képek – stock oldalak
Az alább – teljesség igénye nélkül – közölt oldalakon szereplő fotók nagy része ingyenesen felhasználható. Egy kép használata előtt azonban, minden esetben meg kell győződni az adott fotóra vonatkozó licensz és publikálási feltételekről!
Az is lehetséges, hogy egy stock képet céges honlap esetén nem lehet felhasználni, illetve meg kell jelölni az adott kép forrását.
Kizárólag természetfotók találhatók az oldalon. Nagyon jó minőségű, letisztult képek.
Free nature stock (forrás: https://freenaturestock.com)
Képek, vektoros ábrák, Photoshop forrásfájlok (psd), és ikonok is találhatóak rajta. Szintén könnyíti a keresést a kategóriák szerinti böngészés és a legjobb alkotások pedig a “Selection” rovat alatt találhatók.
Nincs rajta több ezer fotó, de nagyon letisztult, akár elvont témájú képek is találhatók rajta. Szintén rendelkezik kategóriákkal, illetve keresőmezővel.
Érdekessége, hogy színek szerint is rá lehet keresni a fotókra, illetve tájolás szerinti szűrés is lehetséges, a szokásos képkereső funkció mellett.
Több, mint 500 kép található az oldalon, melyek kevésbé ismertek.
Rendkívül jó minőségű, nagyon stílusos és minimalista fotók gyűjteménye is. Népszerűség és szin alapján is lehet keresni.
Kategóriák szerint, de szabad szavas kereséssel is lehetőség van válogatni a képek között.
Az egyik legnagyobb adatbázis, hiszen közel 1,6 millió kép között lehet válogatni. Keresni lehet tájolásra, kategóriára, de népszerűségre is.
Pixabay (forrás: https://pixabay.com/hu)
Innen Photoshop fájlok (psd) és vektoros grafikák is letölthetők. A képek témák szerint is átnézhetők.
Ezen az oldalon akár dátum, vagy jelenlegi trendek alapján is lehet keresni. Az is szűrhető, hogy hányan töltötték le, illetve tették kedvencek közé az adott fotót.
A képek feltöltési sorrendben, szabadszavas keresővel, vagy a kategória bontás alapján is böngészhetők.
Itt angol nyelvű képkereső működik, és több tízezer kép közül lehet válogatni. Az egyes képek cimkékkel is el vannak látva.
Unsplash (forrás: https://unsplash.com/)
Főleg vektoros rajzik, képregény stílusú képek találhatók rajta. Sok ezer kép közül válogathatunk.
Vissza a blog bejegyzésekhez