A biztonsági mentés nagyon fontos, melyre mindenkinek nemcsak WordPress alapú honlap esetén, szüksége van. Ez pedig lehetséges felhővel, de felhő nélkül is. Adatainkat PC-ről, táblagépről és telefonról is automatikusan biztonságba helyezhetjük.

Biztonsági mentés – felhő nélkül

Az adattárolási igények napról-napra folyamatosan nőnek. 2020-ra a világon tárolt adatok mennyisége hozzávetőleg 33 zettabájt vagyis 33 milliárd terabájt és egy tanulmány szerint 2025-ig ez 175 zettabájtra nő majd. Ennek kb. 40%-a felhőben található állítólag, ami nem tűnik lehetetlennek, tekintettel arra, hogy a nagy gyártók jó része ügyfeleit már régóta ebbe az irányba próbálja terelni.

A Microsoft a OneDrive-ot kínálja a Windows 10 mellé, mint alapértelmezett biztonsági tárolót. Az Apple a felhasználók adatait az iCloudban szeretné látni, a Google pedig gyakorlatilag az androidos telefonok biztonsági mentésére is használja a saját felhőjét.

Ezek mindegyike nagyon kényelmes megoldás, hiszen ezek az adatközpontok mindig elérhetőek és nagyon jól védettek. Ugyanakkor a felhő nemcsak előnyökkel jár. Ugyanis a felhasználók joggal tarthatnak attól, hogy az adataik rossz kezekbe kerülnek. A jó hír azonban, hogy helyi mentéseket is készíthetünk. Sőt ez a WordPress weblapok karbantartások esetében is alap biztonsági funkció, amit időközönként el kell végezni.

A helyi mentéseket készíthetjük mi magunk vagy erre szakosodott vállakozásokkal is megcsináltathatjuk. Lényeg, hogy mentsük az adatainkat. A helyi mentések nagy előnye pedig, hogy azokhoz csak mi férhetünk hozzá. Erre lehetőség van a windowsos számítógépek, a tabletek, de okostelefonok esetében is. Akár a felhőből is eltüntethetjük magunkat, ha úgy kívánjuk.

Helyi mentés Windowsról

A legfontosabb, hogy az operációs rendszer mentési folyamat egyszerű, gyors és áttekinthető legyen.  Otthoni felhasználásra a legjobb hardveres megoldást egy külső merevlemez jelenti. A szoftveres oldalon viszont a legjobb valamilyen ingyenes szoftvert használni. Ilyen lehet például akár az Aomei Backupper Standard. A program elérhető az ubackup.com oldalon keresztül. A standard kiadás bőven elegendő az otthoni felhasználóknak. Töltsük le, telepítsük és csatlakoztassunk hozzá egy külső adattárolót.

Lehetőség van a mentést automatikussá is tenni, ehhez a Schedule gomb megnyomásával lesz lehetőségünk. Érdemes beállítani, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a kézzel készített verziók nem olyan gyakoriak és ha valami baj van, akkor az utoljára készített mentésről éppen a legfontosabb adatok hiányoznak.

iPhone és iPad mentése

A macOS esetében az Apple már búcsút mondott az iTunesnak. Funkcióit pedig szétosztotta kisebb eszközök között. A legegyszerűbb adatmentés, ha a telefont vagy táblagépet USB kábellel összekötjük a PC-vel, elindítjuk az iTunest és készítünk egy teljes mentést. Fontos: mindig a legfrissebb iTunes verziót használjuk. Ezt legegyszerűbben úgy érjük el, ha a programot az Apple oldala helyett a Microsoft áruházból telepítjük.

Ha fontosnak tartjuk az adatbiztonságot, akkor kapcsoljuk be a helyi mentés titkosítását, és adjunk meg egy kellően erős, de megjegyezhető jelszót, vagy használjunk jelszókezelőt.

Mentés Androidról

A Google az Android esetében már régóta kínál teljeskörű biztonsági mentést, és a 9-es verziótól kezdve a végpontok közötti titkosítás is működik. Az egyetlen gond ebben az esetben, hogy a mentés a cég tárhelyére kerül, lokális opciót nem kínál fel az operációs rendszer. Viszont nem tilos külső programmal létrehozni ilyet. Kipróbálhatjuk pl.  a Mentsd Le A Mobilod Backup nevű alkalmazást, mely ingyen elérhető a Play áruházban.

A szoftver kétféle módot kínál a mentéshez:

  1. Az egyik a felhő, melynél nem kell a Google-höz ragaszkodni. Használhatjuk pl. a Dropboxot.
  2. A másik a lokális változat, mely az SD kártyára készülhet. Ez persze feltételezi, hogy a szóban forgó eszközbe került memóriafoglalat, ami ma egyáltalán nem kötelező. Viszont több telefonnál a belső memória is memóriakártyaként jelenik meg. Ebben az esetben ne feledkezzünk meg a mentés PC-re másolásáról sem.

A Google a Windows felé nem kínál klienst a mentésekhez, de a telefonok USB kábellel összeköthetők a PC-vel és mint bármelyik meghajtóról, átmásolhatjuk róla a mappákat a számítógépre.

Külső merevlemez

Előnyök: olcsó, könnyen használható, sokoldalúan kompatibilis, hozzáférhetőség, sebesség

Hátrányok: Meghibásodásra nagyobb az esély a sok mechanikus alkatrész miatt, nem robosztus

Összefoglalásul: A külső merevlemezek bátran ajánlhatók mindenkinek

NAS

Aki rendelkezik otthon hálózati meghajtóval (NAS-al), az használhatja ezt az okostelefonok mentésére is. Ilyenkor leginkább a fotók, videók jönnek szóba.

Előnyök: Adataink nálunk maradnak, központi tároló egy háztartáson belül minden eszközhöz, meghibásodás ellen véd a RAID. Automatizált rendszeres mentés is megvalósítható vele.  

Hátrányok: Hálózati szakértelmet igényel, a sebesség csak közepes

Összefoglalásul: Haladó felhasználóknak a legjobb megoldás

Felhő

Előnyök: Nagy kapacitás, könnyen használható, rendkívül biztonságos

Hátrányok: Drága, adataink felett nem csak mi rendelkezünk, lassú feltöltés

Összefoglalásul: Helyi mentés kiegészítése, akár kezdők számára is

Share Follow Share Tweet Email